Menü
 
Rendezvények
 
Horgászversenyek
 
Galéria
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Egyesületünk rövid története

    A Rácalmási "Sirály" Horgászegyesületet 1976-ban alapították. A helyi horgászokban eddigre alakult ki az igény egy saját egyesületre, hisz addig csak Dunaújvárosban válthattak engedélyt.

Az alapító 26 fő lelkes munkájának köszönhetően indult fejlődésnek a horgászélet köszségünkben. Rengeteg társadalmi munkával fejlesztették -az évekkel később megvásárolt- Kiss Ernő utcai épületet, hogy saját irodában, kultúrált körülmények között fogadhassák a horgászokat. Ebben az időszakban Kovács János, Bérchegyi Ignác, Hullmann Sándor, Kovács György, Somogyi Sándor irányította az Egyesület munkáját.
  Sok, nagy tapasztalatú idős horgászról kellene még megemlékeznünk, akik példát mutatva nevelték a mai horgásztagokat...
Az akkori, szinte érintetlen természet bő kézzel ontotta a szebbnél szebb halakat. A sziget zárt világában csak a helyi horgászok jártak, hiszen a baromfitelep fahídján nem mindenki juthatott át.
  1991-től Molnár Sándor vezette az Egyesületet. Ebben az időszakban már sok budapesti és dunaújvárosi tagunk is volt. Tálas Jánosné gazdasági vezető lekiismeretes és precíz munkája révén az Egyesület anyagi helyzete is sokat javult.
  Sikerült kiharcolni a rácalmási Kis-Duna horgászkezelésbe-vételét is. Molnár Sándor után Eglesz Béla elnök és Kósa Mihály titkár is aktívan dolgozott a tagság érdekében.
A Kis-Duna felső részén 50 lépcsős versenypályát építettünk Kovács István versenyfelelős vezetésével. Tálas Frigyes -későbbi elnök- jó kapcsolatokat ápolt az Ercsi Hal Kft.-vel, melynek köszönhetően rendszeressé váltak a haltelepítések. A hal őrzésére is nagy hangsúlyt fektetve, új halőri gárda kezdte meg munkáját. Ennek az időszaknak köszönhető a tanya felújítása, ahol Zsákovics Imre titkár vezetésével folyt a munka.
   A volt vezetők munkájáról még hosszú oldalakon keresztül írhatnánk, de félő, hogy úgy is kimaradna valami, vagy valaki. A legtöbbet talán az mondja el az eddig elvégzett munkáról, hogy jelenleg 785 tagunkkal településünk legnagyobb társadalmi szervezete vagyunk. A jelenlegi vezetés -az elődök példaadó munkáját folytatva- szeretné fejleszteni Egyesületünket, melynek egyik jó példája ez a honlap is.
Kérjük, ötleteivel és munkájával Ön is járuljon hozzá a további fejlődéshez!

  

                                  Üdvözlettel: a Szerkesztők

 
 
Horgászvizsga

  Helye: Rácalmás Kiss E 82.          Ideje: 2024. 03.14. 17 15"   

 
Óra
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Okosságok
 
Humor
 
Statisztika
Indulás: 2008-02-03
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre